Integrálás
Nagypályás labdarúgásunk összes bajáért az utánpótlás nevelést látják felelősnek a szakemberek. Rossz edzésmódszerekről, hozzá nem értésről beszélnek. Bár minden gyerek egyformán indul, a külföldiek valahogyan mégis többet fejlődnének, mint hazai tehetségeink. Ezért van az, hogy amíg az alacsonyabb korosztályokban a magyaros kreativitásunk miatt rendre mi nyerünk, idősebb korban, a felnőtté válás küszöbén, már rendre alulmaradunk.
A rossz képzés számlájára írják azt is, hogy ma egy élvonalbeli játékosunk mindössze 150-es átlagpulzussal játssza végig a mérkőzést, addig a profik 150 alá soha nem is engedik le azt. Így tehát a külföldiekkel játszott mérkőzéseken, ha már azok egy nagyobb tempót diktálnak, akkor rendre alulmaradunk.
Többet hibázunk, alig van nálunk a labda, amiből kezdeményezhetnénk, és a savasodás is hamarabb jelentkezik, mint ellenfeleinknél.
Ezért tapasztalhatja azt szövetségi kapitányunk, Várhidi Péter, hogy "az agresszivitást és a ritmusváltásos futballt nem szeretik a magyarok". "Egy tempóban focizunk, és a párharcokat is rendre elveszítjük". Nem véletlen tehát, hogy a nagypályás neves szakembereink, az úgynevezett kis játékokat helyezik a gyermek és ifjúsági labdarúgók képzésének előterébe. Ezeket oktatják az UEFA edzőképzésein is.
A kis területen történő játékhelyzetek megoldása, rákényszerít a lehető legkevesebb érintésszámra, így csiszolja a technikai tudást, a helyezkedések, vagy éppenséggel a védők szemszögéből, a játék "olvasása" pedig, növeli a taktikai érettség szintjét is. A csökkenő reakcióidők rákényszerítik a játékost arra is, hogy ne akkor kezdje el kitalálni, mit is akar kezdeni a labdával, amikor az majd hozzákerül, hanem már jóval előbb. Ez az előre gondolkodás a labdaátvétel módját is meghatározza, amivel már idő, és terület is nyerhető. Így aztán több lehetőség is adódhat a játékos számára a játék folytatására. Míg abban az esetben, ha akkor kezd el gondolkodni a folytatáson, amikor sikerült megszelídítenie a labdát, minimálisra szűkülnek a lehetőségei.
" A labdát úgy kell lekezelni, hogy az egyből megjátszható legyen."- véli Johan Cruyff az egykori világhírű holland játékmester. A kis területen zajló játékban ennek rendkívül nagy jelentősége van. Mint ahogy annak is, amit szintén ő állít:
" Egy lőtt passzt könnyebb lekezelni, mint egy gyenge átadást." Én ehhez még azt is hozzátenném, hogy a sérülések 80%-a abból adódik, hogy a gyenge átadásért küzdeni kell, párharcot kell vívni azért, hogy a csapatunknál maradjon a labda. Egy erős passzra el sem mer indulni a védő és sokkal könnyebb továbbítani is azt.
" A labda gyorsasága szabja meg a játék iramát. Ha a játékosok sokat futnak még nem lesz jobb az iram. - figyelmeztet bennünket Cruyff. Ezek a kis játékok tehát sokkal inkább szolgálják a fejlődést, mint a nagy területen történő edzésgyakorlatok.
Az érintésszám csökkentésével, vagy a terület minimális növelésével ugyanezeket a gyakorlatokat felhasználhatjuk a fizikai felkészítésre is. Ahhoz persze hogy ezek a gyakorlatok valóban elérjék a céljukat, el kell érnie az edzőnek, hogy a figyelmet a lehető legtovább fenn tudja tartani az edzésen.
A koncentrációt tehát, éppen úgy edzeni kell, mint az izmokat. Ez a kis területen történő játék ebben is segít. Állandóan alkalmazkodni kell a sűrjen változó helyzetekhez, lereagálni a történteket, és időben megtenni a válaszlépéseket.
" A magyar játékosok nem tudnak hosszan koncentrálni"- mondja Várhidi Peti a nagyválogatottunk kapitánya. Talán éppen azért, mert gyermekkorban nem kapnak ilyen irányú megfelelő képzést. Olyat, amelyben felgyorsulhat a játéka, mert magas fokú technikai tudásra tesz szert, amivel a magabiztossága is növekedik, tovább tud koncentrálni.
"Aki technikailag képzetlen, az soha sem tud nagy iramot diktálni. " A technikát át kell alakítani gyorsaságra. A labdát egyből megjátszani nehezebb, mint ezerszer emelgetni." - hivatkozom ismét a Barcelonánál is edzősködő holland világsztárra.
Ha a játékos megfelelő technikai szinten van, akkor taktikailag is több dolgot tud megoldani. Ha taktikailag érettebb, akkor pedig sokkal gazdaságosabb a mozgása is a mérkőzésen. Később fárad el, és tovább tud koncentrálni is. Minden összefügg tehát mindennel. Megállapíthatjuk tehát, hogy a kis területen zajló intenzív játék fejleszti igazán a játékosainkat.
A mi FUTSAL nevű játékunk pedig nem más, mint ennek a mérkőzésszerű gyakorlása.
Nálunk, versenyhelyzetben próbálhatják ki a játékosok az edzésen tanult, a kis játékokkal fejlesztett megoldásokat. Visszajelzést kaphatnak a tudásszintjükről. Megérthetik egy- egy jó megoldással, mit nyerhetnek, és mit veszthetnek. Felelősségérzetet tanulhatnak társaik iránt, amely a fiatalabb korosztálynál az iskolai képzésből amúgy is kimaradt. Csiszolódhat technikai és taktikai tudásuk. A mérkőzés dinamikája nagy, a játékosok pulzusa fölötte van a 150-es átlagnak. Ezeken felül, a nagypályás labdarúgásban, akármilyen taktikai hadrenben állítjuk fel a játékosokat, nagyjából vagy rombusz, vagy négyzet alakzatot kapunk. A mi játékunkban pedig ez a két meghatározó alapfelállás. Míg az előbbi a pozíciós játék gyakorlását segítheti a nagypályások számára, addig az utóbbi az elmozgó rendszerű játék megtanulásához segíthet hozzá.
Bár a nagypályás fociban 11/11 ellen játszanak a pályán, mégis döntően az 1/1, 1/2, 2/2, 3/2,3/3,4/3,4/4 elleni szituációkat kell megoldani leggyakrabban. Méghozzá ma már ezt az átlagnál nagyobb ritmusban és dinamikával kell megtenni, mert a labda környékén, a tolódások miatt lényegesen intenzívebb a játék. Ha ezeknek, a játékhelyzeteknek a megoldásait nem ismerjük, vagy azokat nem elég intenzitással, esetleg alacsony pulzusszámmal akarjuk megoldani, akkor természetszerűleg nem tudjuk megnyerni még a párharcokat sem, állva hagynak bennünket. Ráadásul, nálunk a futsalban, ha ezekben a szituációkban alulmaradunk, azonnal góllal büntetik.
Minden megvan tehát a futsalban ahhoz, hogy játékunk integrálható legyen a nagypályás edzésmódszerek közé. Az egymás közötti kis játékokban csak hibapontok vannak, amelyekért legfeljebb kisebb dorgálást kaphatnak a játékosok. Ám nálunk, éles helyzetben gólra megy a játék, ami azért lényegesen többet is ki tud hozni a játékosokból, mint az előzőleg említett edzésgyakorlatok. Ha áttételesen is tehát, de segítséget tudnánk nyújtani a labdarúgók képzésében, talán hozzá tudnánk járulni a magyar labdarúgás felemelkedéséhez. Jó lenne a futsalt, valamilyen szinten bekapcsolni a nagypályás edzőképzésbe is, hogy az edzők megismerkedhessenek vele, és fel tudják mérni annak jelentőségét.
Nekünk futsalosoknak pedig lehetőséget jelente azoknak a játékosoknak a bekapcsolása a teremfoci vérkeringésébe, akik már nem tudnak vagy különböző okok miatt, nem akarnak nagypályás karrierben gondolkodni. Mivel már ismernék a játék alapjait, nekünk nem kellene mindent elölről kezdeni, és viaskodni a rossz játékfelfogásokkal, és megcsontosodott beidegződésekkel. Kiszélesedhetnének a játékunk alapjai, nagyobb lenne a merítési lehetőség is a válogatott számára. Jó lenne, ha nagypályás kollegáink nem a sörmeccset és az öregfiúk levezető sportját látnák a futsalban. Az egy teljesen más játék, az 5+1-es futball, ami a kispályának a tömegsportot jelentő ága. Jó lenne, ha ez a két dolog világosan elválna egymástól, a futsal és a nagypályás edzők együtt tudnánk működni, és inkább hozzánk irányítanák azokat, akiknek az adottságai jobban megfelelnek a mi játékunknak.
Megfelelő kapcsolattartással a pihenés terhelés arányát is jobban meg lehetne határozni, ami most a legnagyobb ellenállást jelenti a nagypályás edzők részéről. Nem tönkretennénk a játékost, hanem egymást segítenénk abban, hogy a befektetett munka mindkét részről megtérüljön. Valószínű ezzel az együttműködéssel, nekünk is több dolgon változtatnunk kellene. Így talán egy más időpontot kell választanunk a bajnoki mérkőzéseink számára is. Jó lenne tehát, ha keresnénk és megtalálnánk az egymás felé vezető utat azért, hogy inkább kiegészítsük, mint sem gátoljuk egymást.
A jövő héten ezekről szeretnék előadást tartani a fővárosban neves nagypályás edzőknek. Remélem sikerül meghallani egymás hangját, és lényegesen közelebb kerülhetünk egymáshoz.
KOZMA MIHÁLY
2007. március 20.
|